Au-pair / Infó
Tartalom:
au
Mit jelent az aupair
Az aupair olyan fiú/lány, aki gyermekfelügyelettel és gyermekkel kapcsolatos háztartási feladatokkal segíti fogadó családját, aki anyagi és természetbeni (pl.: nyelviskola, nyaralás) juttatásokkal viszonozza segítőjének munkáját. Az aupair program legfontosabb része a nyelvtanulás. Magyarországon gyakran összekeverik az aupair és a bébiszitter szó jelentését. Amíg a bébiszitter gyermekfelügyelettel foglalkozik fizetésért, addig az aupair feladat sokkal összetettebb és változatosabb, és együtt él a családdal, családtagnak számít.
Az aupair és a család kapcsolata
Mivel az aupairt minden család családtagként szereti és tiszteli, ezért részt vesz a családi rendezvényeken, és természetesen a mindennapokban is (pl.: közös étkezés). A közös helyiségek használata mellett az aupair saját, külön szobát kap. Azt tanácsoljuk minden leendő aupairünknek, hogy a megérkezése után mihamarabb egyeztesse az együttélés alapvető kérdéseit a fogadó családdal, illetve ha menet közben merülnek fel kérdések vagy nézeteltérés, azt azonnal beszéljék meg és tisztázzák.
Semmit nem veszíthet azzal, ha elmondja a problémáit!
Példa: az egyik ír családnak a következő problémája akadt az egyik aupairrel. Az aupair egy hosszú hétvégére kirándulást szervezett a barátaival, de az egyik gyermek a családnál megbetegedett. Nem volt biztos abban, hogy maradjon vagy elutazzon, ezért kikérte a szülők véleményét. Anyuka azt mondata neki, hogy utazzon el nyugodtan, majd ő kivesz egy szabadnapot, de másképp gondolta valójában: kiveszem a szabadnapot, mert nincs más választásom, és magadtól tudnod kellene, hogy itt kéne maradnod és a munkádat végezni. Az aupair csak a szavakra figyelt, a hangsúlyra és anyuka metakommunikatív jelzéseire nem. A sztori vége nagy veszekedéssel zárult és az aupair hazajött.

Az aupair a szabadidejével önállóan gazdálkodik, nyelviskolába jár, találkozik a barátaival, stb. A nagyobb kirándulásokra, városnézésre a hétvégén van lehetősége. A késői kimaradásokról a családot mindig időben kell tájékoztatni, amely oka nagyon egyszerű. A család felelősséget vállal és érez az aupair iránt. Aki külföldön él, mint aupair, az első ami feltűnik, megérkezése után szinte azonnal, a kulturális különbségek, ami sokként érheti őket. Mivel nagyon gyakran az itthon bevett sztereotípiák nem felelnek meg a valóságnak-"hideg" angolok, "bohém" farnciák, "pontosság-mániás" németek stb.-nyugodtan mondhatjuk, hogy akülföldi emberek ugyanannyira sokfélék, akár idehaza "örökké gulyást-evő" magyaroknál.
Számtalan új, az adott pillanatban még ismeretlen helyzetben találhatja magát, ne féljen kérdezni ha valamiben nem biztos!
Példa:a franciák nem használnak tányért a reggelinél, az asztalra morzsáznak. A reggeli italokat nem bögréből, hanem nagy csészékből isszák. Furcsán néznek rád, ha tányért veszel elő a pirítósodhoz, és bögrét keresel a reggeli kakaódhoz.
Az aupair feladata
Az aupair feladatait és munkaidejét az adott ország törvényei határozzák meg. Általában az aupirek heti 25-30 órát segítenek a gyermekek gondozásában és a mindennapos házi munkában (ágyazás, portörlés, terítés étkezések előtt, mosogatás, konyha rendben tartása, gyermek ételének elkészítése, vasalás). Az aupair nem végezhet nehéz háztartási munkát (pl.: ajtó és ablak tisztítás, mellékhelységek rendben tartása, padlósúrolás, pince autó tisztán tartása). Az aupair napjai gyermekfelügyelettel és nyelvtanulással telnek. Hogy pontosan mikor dolgozik az a család és a gyermekek életvitelétől függ, és nagyban a gyermekek életkorától.

Feladatok:

  • Játszani és foglalkozni a gyerekekkel,
  • Öltöztetés-fürdetés,
  • Ételt készíteni, tízórai készítés,
  • Etetés,
  • Rendben tartani a gyermekek szobáját, játszószobáját,
  • Mosni, vasalni a gyermekek ruháját,
  • Óvodába-iskolába vinni-hazahozni őket,
  • Gondoskodni saját magáról, rendben tartani a saját szobáját, ruháit.

Au pairek háztartási munkái
Ez a lista azért készült, hogy a fogadó családok tiszta képet kapjanak, mit várhatnak el az au pairtől a házimunka területén. Ezeknek az ajánlásoknak a figyelembe vétele az au pair heti munkarendjének elkészítésekor fontos.

Megfelelő

  • Porszívózás
  • Konyha és előszoba felmosása
  • Gyermekek ételeinek elkészítése
  • Konyha kitakarítása étkezések után
  • Kádak, mosdók és tükrök megtisztítása
  • Mosás
  • Vasalás
  • Gyermekek ruháinak elrakása
  • Rendrakás a gyermekszobákban és a játékszobában
  • Gyermekek ágyának áthúzása
  • Hulladékgyűjtők kiürítése a ház körül
  • Mosogatógép kiürítése
  • Kutyasétáltatás
  • Kis bevásárlás (nem heti bevásárlás)
  • Bármi, ami a gyermekekkel kapcsolatos

Nem megfelelő

  • Szülők ágyainak áthúzása
  • Tűzhely és mikrohullámú készülék tisztítása
  • Grill tisztítása
  • Hűtőszekrények leolvasztása
  • Ablaktisztítás
  • Padlószegélyléc portalanítása és tisztítása
  • Házon kívüli tisztítás
  • Kert öntözése
  • Ruhák elvitele vegytisztításra
  • Kocsimosás
  • Vacsorarendezvények előkészítése vagy segítség az előkészítésben
  • Bármi, ami a szülőkkel kapcsolatos, mint a takarítás utánuk, vagy a ruháik elrakása stb.
Az au pair a család segítségére szolgál; nem őt terheli a háztartás.
Ki lehet au pair?
Au pair lehetsz abban az esetben, ha:
  • Életkorod 18 - 28 év közötti
  • Szeretsz gyerekekkel foglalkozni, és van gyakorlatod gyermekgondozásban
  • Kommunikatív szinten beszéled a választott ország nyelvét
  • Elvégezted a középiskolát
  • Rendelkezel egészségügyi referenciával, érvényes erkölcsi bizonyítvánnyal és nemzetközi jogosítvánnyal
  • Nem dohányzol, vagy ha mégis, felhagysz vele, ha a fogadó család úgy kívánja
  • Felkészültél a 12 hónapos távollétre
Mikor jelentkezhetsz?
Jelentkezést az év folyamán folyamatosan fogadunk, hiszen számos indulási időpont van mindegyik hónapban.
J1-es vízum
Megkapod tőlünk a szükséges dokumentációt, hogy beszerezhesd az érvényes vízumodat (ebben teljes körű segítséget nyújtunk).
Másfajta vízum nem érvényes a törvényes aupair programban való részvételhez.
A J1-es vízumot 1 éves időtartamra adják ki. Az Amerikai Bevándorlási Hivatal engedélyezi az aupairek J1-es vízummal történő utazását, valamint azt, hogy egy hónappal tovább maradhassanak az USA-ban, hogy beutazhassák, láthassák az országot. Az amerikai kormány nem hosszabbítja meg az aupair vízumának időtartamát a 12 hónapon túl. Aupair vízumot mindenkinek csak egy alkalommal állítanak ki.
Utazás
A választott ország jogszabályait követve a fogadó család, vagy az aupair köteles a teljes útiköltségét kifizetni.
New Yorki képzés
Amint az au pair felvette a kapcsolatot a fogadó családdal, kap egy munkafüzetet, mely vázlata annak a tankönyvnek, melyből a tréning folyamán tanulni fog. Ezt el kell olvasni, és számos tesztet kell kitölteni, mielőtt az aupair az Egyesült Államokba érkezik. A képzési program intenzív, és tartalma felülmúlja a kormányrendeletekben előírt aupair képzési programot. Ezt a programot nevelési és az egészségügyi területen dolgozó szakemberek fejlesztették ki, illetve tanítják. A tanmenet tartalmazza a munkafüzetek használatát, előadásokat, videózást és gyakorlati kiképzést a biztonság és elsősegély terén. Ezen kívül az egészségről, biztonságról, az újszülött kortól 12 éves korig terjedő gyermekfejlődésről nyújt általános tudnivalókat; továbbá az aupair igényeit, kulturális különbségekről, valamint az USA-hoz, az amerikai család életéhez való alkalmazkodásról. Mindezek mellett a képzés információkat nyújt, hogyan lehet az aupairnek hatékonyan kommunikálni a fogadó szülőkkel a gyermekgondozás terén.
A program nagyban egyezik az általunk szervezett oktatási-képzési anyaggal, így nem fog különösebb nehézséget okozni elsajátítása.
Kapcsolattartás és biztonság
A programra jelentkezés után, a leendő fogadó család és az aupair kézikönyveket kapnak, melyek az éves programot részletesen kifejtik. Ezek a kézikönyvek gyakorlati tanácsokkal szolgálnak, más fogadó családok és az aupairek tapasztalatai alapján. Az írásos tudnivalókon kívül, minden aupair és fogadó család előnyt meríthet a helyi képviselő egész évi segítő szolgáltatásaiból, aki ugyanabban a körzetben lakik, mint a fogadó család. A helyi képviselő interjút készít a családdal, segíti a családokat az aupair kiválasztásában, havonta csoportos találkozókat szervez, az aupairt tanácsokkal látja el a tanulási lehetőségek terén. A csoportos megbeszélések lehetőséget nyújtanak az aupairek számára, hogy kapcsolatba lépjenek egymással, és tapasztalataikat kicseréljék. Ünnepi összejövetelek, sportesemények, egynapos kirándulások a környékre azon tevékenységek közé tartoznak, melyek az aupairek számára is megvalósíthatók.
Tanulási lehetőségek!!!
A program tanulási komponense aktív részvételt kíván minden aupairtől. Az aupair J1-es vízummal léphet be az Egyesült Államokba, ez a részvevőket arra kötelezi, hogy tanfolyamon vegyenek részt. Az Amerikai Egyesült Államok programszabályzata kötelezi az aupairt, hogy 6 kredit pontnak megfelelő órákat vegyen. Választhat egyetemi, vagy a karrierjére vonatkozó tanfolyamok között illetve angol nyelvtanfolyamot. Mindezen lehetőségekről a helyszínen tájékoztatnak benneteket.
Szeretnénk felhívni a figyelmeteket, hogy a tanulási költségeket 500 USD értékig a családok fedezik.
Egészség és balesetbiztosítás
Programunk minden aupairnek balesetbiztosítást kínál, attól a naptól kezdve, hogy az USA területére lép, egészen a 12 hónapos program végéig. A kibővített biztosítás, mely magában foglalja a teljes baleset, betegség, poggyász, jogi képviselet biztosítását, 425 USD-ba kerül.
Betegség
Bármely családtaghoz hasonlóan, az aupair is szenvedhet rövidebb betegségtől az év során, mely gátolhatja őt a gyermekgondozásban. Éppen ezért a fogadó családnak gondoskodnia kell más lehetséges gyermekfelügyeletről, amennyiben ez megtörténik, és az aupairnek továbbra is fizetni kell a heti zsebpénzét.
Vezetés
A fogadó családok az Egyesült Államok olyan területein élnek, ahol a vezetés nélkülözhetetlen. Az aupairnek vezetési gyakorlattal kell rendelkeznie. Amerika néhány  államában kötelezik az aupairt arra, hogy szerezzék be az amerikai vezetői engedélyt, ezért fel kell készülni arra, hogy esetleg az USA-ban vezetésből vizsgáznia kell. Az ehhez minden szükséges tananyagot külföldi partnerünk előre biztosít.
Ha folyamatban van a hazai vezetői engedély megszerzése, ez nem okoz problémát, jelentkezésedet így is el tudjuk fogadni.
Természetesen jogosítvány nélkül nem utazhatsz USA-ba.
Az au pair részvételi díja
  • Betegség és Baleset biztosítás / nem kötelező de nagyon-nagyon ajánlott
  • Letéti díj: Még az USA-ba érkezésed előtt elég nagy pénzösszeget fordít rád a fogadó család. A letéti díj számukra biztosíték, hogy komolyan veszed kötelezettségeidet, és betartod a program által előírt szabályokat. Amennyiben az év végén visszatérsz saját országodba, a letéti díjat visszatérítjük. Ha azonban, nem tudod teljesíteni a 12 hónapos programkötelezettséget, saját költségeden kell hazautaznod, illetve a letéti díjat is megvonjuk tőled.
  • Vízumdíj: 100 USD
  • Képzési díj hazai irodánk részére
Amit kapsz
  • Legális USA tartózkodás lehetőségét
  • Elhelyezést egy gondosan, referenciákkal, személyes találkozás során ellenőrzött családnál
  • Külön szobát, teljes ellátást a fogadó család otthonában
  • 51 héten át 194,05 dolláros heti fizetést
  • New Yorkban keddtől péntekig tartandó felkészítést USA-ba való érkezését követően.
  • Ingyenes balesetbiztosítást
  • Az au pair által választott-érdeklődési körének megfelelő- tanulási lehetőséget, 500 dolláros tandíj-hozzájárulást
  • J1-es vízumot, mely az egyetlen legális vízum, amelynek segítségével az USA-ban au pairként dolgozhatsz
  • Szabadon választott utazási lehetőséget az USA-ban a 13. hónapban, az éves program végén
  • Két hét fizetett szabadságot, és legalább egy szabad hétvégét minden hónapban.
Milyen dokumentumok szükségesek a jelentkezéshez
  • 4 vidám, igazolványkép
  • a kitöltött 4 oldalas jelentkezési lap
  • két gyermekgondozási ajánlás
  • nyelvtanár vagy munkáltató ajánlása
  • érvényes erkölcsi bizonyítány
  • érettségi angol fordítása
  • nemzetközi jogosítvány fénymásolata
  • orvosi igazolás
  • Önéletrajz (mondj el a családnak mindent magadról, életedről, családodról, céljaidról)
  • Fényképalbum: Legalább 6 fényképet ragassz fel családodról, barátaidról, gyerekeket-akikre vigyáztál, lakhelyedről.
 
Au pair kft. 1124. Budapest Sirály utca 5/a
Tel: 235-0889, 486-1987, 486-1988 | Fax: 235-0890
FMK nyilvántartási szám 11353/2001